Link másolásaMikor huszonévesen hallottam ezekről a dolgokról, elámultam! Nem akartam hinni a fülemnek, a szememnek! Hihetetlen, hogy a dolog ilyen egyszerű. Bármit elérhetek, megvalósíthatok. Ilyen lehetőségekkel megválthatom a világot.
Tehát nekivágtam.
Szinte mindenkinek elmondtam ezt a „csodálatos(?)” lehetőséget, „tanítottam”, elmagyaráztam, hogy „működik” a világ.
Hittem, hogy mindenki számára adva van a csoda!
Meditáltam, gyakoroltam az „agykontrollt”, pozitívan gondolkodtam, nem szidtam és nem bántottam senkit.
Így közel az ötvenhez, végignéztem az életem és megdöbbentem! Rádöbbentem….
De az eredményt egy kicsit később!
Előbb nézzünk végig egy átlagos emberi életet:
A kis jövevény megszületik, mindenki örül körülötte, mindenki kényezteti, becézgeti, körülötte forog a világ. Később csökken az érdeklődés a kis jövevény iránt, de talán ezt Ő is normálisnak tartja.
Ahogy növekszik az öntudata, és szép lassan kezdi felfogni a körülötte létező világot, már elkezdi a helyezkedést, próbálja megtalálni a helyét, meg van győződve arról a tényről, hogy Ő a világ közepe.
Általában rengeteg fotó készül ebben a korban. Bár itt még ennek nincs igazán jelentősége.
A serdülőkort elérve változik az érzés.
Ebben a korban egy normális ember úgy gondolja, hogy Ő egy félresikerült, értéktelen, ronda és haszontalan ember.
Talán nem is ember.
És innentől kezdve válnak érdekessé a róla készült fotók.
Ahogy túléli a serdülőkort és túl van a párkeresés kezdeti csalódásain, kezdi összeszedni az önbizalmát, már jobban érzi magát a bőrében. Bár még nincs minden a helyén, de már nem tartja magát teljesen reménytelennek.
Ebben az időben még mindig nem igazán szereti látni a róla készült képeket, vagy hallani a saját hangját felvételről.
Szép lassan, ahogy halad az idő, megtalálja a párját, kialakul a saját élete, megszerezte a lakást, megszületik a következő generáció. Ekkor már valóban sikeresnek és elégedettnek érzi magát.
És ekkor villámcsapásként éri a felfedezés, ha megnézi a fotókat alaposabban, kigyönyörködte magát a karjában tartott babában, ráeszmél, már nem olyan sima a bőre!
Mikor nem látja senki, a fürdőszobában jobban szemügyre veszi a szeme környékét, elkeseredve látja, megjelentek a szarkalábak.
Ijesztő felismerés!
Előkapja a serdülőkori képeket, majd az esküvőről készült felvételeket.
Szinte hihetetlen, csak pár év telt el, és mekkora a változás.
Ahogy halad az idő, „normális világban”, egyre stabilabb az ember, kialakult a világnézete, szinte megingathatatlan. Ekkor a fotók már egy meglett embert mutatnak, az öregedés egyértelmű jeleivel, az egészségi állapota még ugyan stabil, de nyugtalanítja a tapasztalat, nem olyan rugalmas, a finomabb és kitartást, igénylő munkák nem haladnak olyan könnyedén, mint régen.
Igaz nem mindent sikerült elérni, nem váltotta meg a világot, de életben maradt, és gyönyörködik az unokákban.
Hát ez egy sikeres emberi élet.
Na, itt érkeztünk vissza a tudatalatti csodálatos hatalmához:
Ha teljes mértékben igaz, hogy Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk, így képesek vagyunk az életünk uralására, irányítására, akkor ennek az életünkben is meg kell mutatkoznia!
Tehát ha az ember pozitívan gondolkodik, annak meg kell nyilvánulni az élete során a gyakorlatban, a külvilágban is.
Ennek pont az ellenkezőjét látjuk, ha végignézzük, az ember életét.
Mint írtam, a gyermekkor ebből a szempontból lényegtelen.
A serdülőkorban kellene a legrondábbnak lenni az embernek, hiszen akkor érzi magát a legrosszabbul a bőrében. Majd egyre szebbé kellene válnia, ahogy megtalálja a helyét a világban.
De a tapasztalat nem ezt mutatja!
Vannak időszakok, amikor a kettő látszólag összhangba kerül!
Nem tagadva a csodálatos gyógyulásokat, megmagyarázhatatlan, meglepő fordulatokat az életben.
De!
Mindig csak a túlélők tudnak a sikerekről írni, beszélni (csodálatos gyógyulások, váratlan anyagi sikerek, hirtelen megtalált boldogság)!
Azok, akik belehaltak, nem tudják nekünk elmondani, hogy miket tettek, próbáltak ki, a túlélés reményében! A sikertelen próbálkozásokról soha nem készül feljegyzés, nem írnak róla könyvet! Pedig legalább annyi, ha nem több kudarctörténetről lehetne írni. De az nem jelent reklámot, nem hoz anyagi hasznot! A kudarcok sorozatát nem lehet sikertörténetként eladni.
Így a világ dolgainak csak az egyik felét látjuk! Azt, ami a szívünknek kedves. A másik feléről nem vagyunk hajlandók tudomást venni!
Evvel a lehetőséget is megtagadjuk magunktól, hogy körültekintve minden eshetőséggel számolva hozzunk döntéseket.
Tehát ha mindezt mérlegeljük és szembenézünk a tényekkel, akkor be kell lássuk, a tudatalatti nem úgy működik, ahogy eladták nekünk.
Ha valaki mégis kételkedne, tegyünk egy próbát:
Ülj le egy folyó partjára, és a gondolat erejével érd el, hogy a folyó egy óráig visszafelé folyjon. Hiszen a tudatalatti bármire képes?!?
De adjuk egy kicsit lejjebb, tegyünk próbát egy kis patakkal.
Ha nem érzel elég energiát egy patakhoz sem, maradj a saját testednél.
Feküdj hanyatt az ágyon kényelmesen.
Jól hangzik?
A gondolat erejének segítségével barnítsd be a bőröd. Ha igaz a tudatalatti hatalma feleslegesen költesz szoláriumra, feleslegesen károsítod a bőröd. A tudatalattid erejével a legszebb és legegészségesebb barnaságot produkálhatod.
Ha nem sikerül, márpedig nem sikerül! Van a számodra egy, még ennél is egyszerűbb feladatom:
Csak három négyzetcentiméter!
A szemed csak 3cm2. Változtasd meg a színét! De ne csak a saját szemeddel győződj meg róla! A pároddal, barátaiddal ellenőriztesd az eredményt! A saját tudatod becsaphat, te láthatod ideig-óráig másnak, ha túlzásba viszed. A tudatod belefárad és rád hagyja!
Elkeserítő az eredmény: Még erre sem képes a tudatalatti!
Ezek után elgondolkodtam, kinek áll érdekében hülyét csinálni belőlünk?
Mint a mutatványos egy bazárban, visszaél a saját elvárásunkkal, hiedelmeinkkel, becsapva a szemünket, a tudatunkat!
Mi a megvezetés célja?
Ha elhisszük, hogy bármin változtathatunk, bármit elérhetünk, akkor a tudatunk megkapta a játékát. Evvel eljátszadozhat, leül a sarokba, mint gyermek a legóval!
Így, ha nem sikerül megvalósítani az álmainkat, nem az igazi okot keressük!
Nem a hatalom birtoklóit hibáztatjuk, hanem saját magunkat. Mondván Én vagyok alkalmatlan az életre, Én vagyok sikertelen, Én nem vagyok képes jól gondolkodni!
Pedig ha csak megnézzük mekkora a Föld!
Vagy csak azt a tényt vesszük észre, hogy közel 7 milliárd ember él rajta!
Már számszakilag is lehetetlen vállalkozás egy darab satnya kis tudatalattival változtatni az élet folyásán.
Lassan elszalad melletted az élet. Addig próbálkozol, míg megöregszel. Mire rájössz, hogy megvezettek, már elmúltál ötven.
A hatalom biztos lehet abban, te sem jelentesz akadályt a számára! Már te sem változtatsz meg semmit!
Elárulom, a legtöbb esetben a külvilágban kell keresni a sikertelenség okát:
A bankok tulajdonosai, a munkahelyek tulajdonosai, az országok vezetői, akik a haszon és hatalom reményében keresztre feszítik áldozataikat, az EMBEREKET!
Vagyis TÉGED!
De nem elégedtek meg csupán a tudat egyszerű félreállításával!
Biztosra mentek!
Gondoskodtak, még egy ennél is jobb játékszerről: a SZERETET-ről.
Csodás ajándék!
Nem elég, hogy önmagát hibáztatja a barom, még mindent elfogad, elvisel, eltűr!
Sőt még mindent meg is bocsát!
Csodálatos az elme!
Előző írás
Soha nem késő elkezdeni jól csinálni valamit! Jól élni az életet!
Ha tetszik az oldal ajánld barátaidnak, ismerőseidnek!
és látogass vissza máskor is.
Szólj hozzá!
Üdvözöllek Angéla! Megtisztel a figyelmed, és meglepett, hogy gondolkodsz!
Manapság ritka képesség!
Igen az embereknek, meg kéne nézni, ki kellene próbálni, hogy amit ilyen nagy hévvel eladnak neki, valóban működőképes-e. Ha valóban működik, használni kell, ha nem működik, azonnal el kell felejteni!
De sajnos könnyebb hinni, mint gondolkodni. Az agy fogyasztja a legtöbb energiát! Ezért fárasztó!
Kipróbáltam azokat a módszereket, amikről írsz. Megnyugtatónak tűntek a válaszok, amiket a könyvek adtak – meg varázsolni mindig könnyebb, mint valamiért megdolgozni. Bele lehet bújni ebbe a világba, egy másik kis valóságot jelent. Csak aztán ijesztővé válik, amikor mással nem is tud az ember kommunikálni, mint aki „spiritualitással” foglalkozik. És erre azt mondják, azért, mert „emelkedik az ember rezgésszintje”, és azzal nem tud kommunikálni, aki „alacsonyabb rezgésszinten” van. De könyörgöm, ez igaz?!! Én nem hiszem. Ahogy azt sem, hogy minden úgy jó, ahogy történik, mert ennek „így kellett történnie”, „nem volt véletlen”, „ez volt benne a pillanatban”.
és sok más…
Köszönöm az írásodat, sokmindent rendszerezett számomra!
Valamit, valamiért, ha adok kapjak is érte. Szeretet vagy bármi. Az önzetlenséget nem értékeli senki. Egy idő után megszokja és azt gondolja, hogy neki jár. Persze nem teszek mérlegre minden cselekedetemet, hogy éppen annyi jár vissza amit én is adtam, de ne használjon ki senki. Semmilyen apropóból, még a szeretet jegyében sem. Megtanultam. Jó lecke volt. Kellet!